Erdős Olga - Tavasz

(haiku)

Rügyektől terhes
ágak között rigófütty
trillája kúszik.

(2009-04-01)

Erdős Olga - Egy év után

Meghitt mindennapok percei
bújtatnak újra és újra hozzád,
ahogy puha érintésekké szelídült
egy év után a veled-élt valóság.
Egy futó simítás, egy csók a szádra,
elkísér jártunkban-keltünkben a lakásba.
Tegnap ünnep volt, és a múlt lepergett előttem:
láttalak, ahogy ernyőt tartasz fölém az esőben.

Erdős Olga - Ji-King

Lehet-e
kérdőjellé formálni a szorongást,
ős, kínai jelektől várni a csodát,
három érmével játszani a sorssal
 - fej vagy írás alapon,
többértelmű mondatokban
fellelni az egyetlen kiutat,

Erdős Olga - Megérkezés

Az áhítatos csendben ünnepélyesen koppantak léptei. Az elérhetetlen magasságban lévő gótikus ablak irányából egy hosszú fénynyaláb világította meg az utat, mutatva a helyes irányt.

Sötét volt bent, ahogy a súlyos kapu nyikorogva becsukódott mögötte, mégsem félt. 

Tudta, itt biztonságban van. A nyugalom lassan kúszott fel a lábszárán, és minden egyes lépésnél egyre feljebb haladt. 

Lassan feledésbe merült minden, ami a világhoz kötötte. Elenyészett a malom és a napsütötte, poros udvar, ahol katonásdit játszottak a gyerekek; a végtelen pipacsos mezők; az ábrándos szemű, szép jobbágylány mosolya; a csillogó páncélba öltözött lovasseregek. Elfolyt minden a múlt folyóján, ahogy a homokszemek folynak ki a nyitott tenyérből.

Két lépés és célba ér. 

Erdős Olga - Menekülés

Egyik percről a másikra tört rá a felismerés: eltévedt. 

Eddig nem érdekelte, hol jár, kikkel találkozik, csak ment előre mosolyogva, mert tudta, hogy egy másik mosoly mindig vigyáz rá.

De aztán valami történt, maga sem tudta igazán mi. Mint egy rossz álom, vagy egy gonosz pillantás. Megállt, körbenézett. Az épületek hatalmasra nőttek, és mintha közeledtek volna, egyre inkább fölétornyosultak. Félelem fogta el. Nem akarta, hogy a falak magukba zárják, mintegy megfojtva. Nem akart semmit, csak kikerülni innen, hiszen idejönni sem akart. A lábai vezették öntudatlanul, és most, hogy rátört a bizonytalanság megrémült.

Menekülni!

De merre? Hova? Hol vannak ilyenkor az emberek, miért tűnik úgy, mintha megszűnt volna a világ, mintha csak ő lenne és a gigantikusra nőtt házak?

Lehunyta a szemét egy pillanatra, próbált felidézni egy emléket, egy kapaszkodót, egy felé nyújtott kezet. 

Ornella Fiorini - Mint egy látomásban (Come in una visione)

Ilyennek láttalak:
a hajnal
világos fényében
a széles,
üres téren
aztán
megérkeztél

Ornella Fiorini - Lányomnak (A mia figlia)

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,

hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést