Sharon Olds - Marilyn Monroe halála (The Death of Marilyn Monroe)

A mentősök megérintették hideg
testét, felemelték
a hordágyra – ólomnehezék –,
próbálták összezárni a száját, lecsukták a szemét,
rögzítették karjait az oldalánál, kisimítottak
egy beakadt hajtincsét, 
mintha számítana,
látták mellének alakját, a lepedő alatt
a gravitációtól lelapulva,
úgy vitték le a lépcsőn,
mintha még ő lett volna.

Erdős Olga - lilith

(Galdrnak)

bűntelen is bűnös
szép férfi arcod,
rajtad a jel -
hát itt vagyok, ádám,
hogy ma oltár elé vezess,
és légy, hisz vagy:
az örök vesztes,
túl gyarló, túl emberi

Erdős Olga - Esőtánc

Hajnal van, épp hogy megvirradt,
a horizont alján vöröslik a nap.
Felhő sincs az égen, az eső mégis esik,
dobol a tetőn, kezeink egymást keresik.

Erdős Olga - Zorba táncra hív

Nálad élesebbek a színek,
vakít a fehér és a kék.
Itt szélmalmok a szívek,
és a tengerben elveszik az ég.

Kúsznak fel a domboldalon,
a zsalugáteres házak. 
Kereszt feszül a kupolákon,
én a mólónál várlak.

Erdős Olga - Láthatatlan kötelék

Űz hozzád, szorít,
nem ereszt.
Üvölteném, de csak
némán ejtem ki 
nevedet.

Könnyek
fájdalmas szenvedélye.
A „majd egyszer”
örök reménye.

Erdős Olga - Most kellene

Most kellene kimutatnom pedig,
kimondani, mert most vagy itt,
most, hogy minden más, mint eddig,
hogy az Egész sok apró darabja
annyi év után végre összeállt.

Erdős Olga - Mese a vadászról

Balogh Péter: A nyíl 

A nyíl elrepült,
S célba ért.
S ott semmit sem talált.
Semmit, csak önmagát.
Mint mikor repült
(ez voltam én)
A magányt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vadász, aki nagyon ügyesen bánt az íjjal. Nem volt már pelyhedző állú siheder, hanem érett, fiatal férfi, aki szívesen járta az erdőt. 

Évek óta egyedül élt egy vadászházban, amely egy tisztáson állt, mélyen megbújva a fák között. 

Néha egy-egy vándor vetődött útjába, máskor királyok követeivel váltott néhány szót az élet dolgairól. De összességében jobban kedvelte a saját maga által teremtett világot, a susogó lombú fákat, a cserfes patakot és a vadon állatait. Ismerte és szerette a természetet, sőt, titokban csodálta is azt a rendet és nyugalmat, amit az erdő, és önként választott élete nyújtott neki.

Alda Merini - Genezis (Genesi)

Szeretnék egy fiút tőled, ki fényes kard
lenne, a magasságos kegyelem kiáltása,
aki kő volna, aki az új Ádám lehetne,
aki a véremből eredne, s aki szomjunkat
halkabban ugyan, de feloldaná.

Ornella Fiorini - A reggel és az este (Ed e’ mattina e sera)

Rajtakapom magam,
hogy gyermekkorom
antik színei után
vágyakozom,
melyek úgy hevernek ott,
mint kétszersült
a galamboknak,
melyek fent köröznek,
mikor változik az idő,
és e semmi közepén
rám tör a beszélhetnék

Daniela Raimondi - Email

Ma kora reggel találtam rá az elektronikus postaládámban. Még sötét volt és hideg, épp egy csésze teát iszogattam.

“Új üzenet érkezett” – aztán megláttam a neved a képernyőn. A levél tárgya: „Öveket becsatolni”. Elküldve éjjel 2 óra 51 perckor.

Egy aprócska összerándulás ott lent. Egy röpke percig tartó döbbenet. Egy meghatározhatatlan rosszérzés. A neved, több mint kétévnyi csend után.

Azt írod, hogy az új email címemre egy internetes böngészés alkalmával találtál rá egy irodalmi portálon és egy új fényképemre is. Azt mondod, hogy még mindig szép vagyok. Beszélsz erről-arról. De magadról keveset mesélsz, hogy most van egy kiskutyád, akit Charlie-nak hívnak, meg ilyen lényegtelen dolgokat.

Nem mondod, hogy elvetted-e feleségül. Hogy még együtt vagytok-e. Hogy boldog vagy-e.

Nincs is rá szükség. Egy boldog férfi nem tölti azzal az éjszakáit, hogy az interneten egy elmúlt szerelem után keresgéljen. Az Appia Antica* permetező esőjében lett vége, köddel, mely beborította a romokat és nehezen visszafojtott sírással.

Odakint még mindig sötét van. A tea már kihűlt, és én a te szavaid bámulom a képernyőn. A nevetéseinkre gondolok, rád, ahogy teli torokból dalolod a Guappariát** az autópályán. Milyen hamisan énekeltél, szerelmem…

Simone Magli - Zsivágó (Zivago)

Szemei fájdalommal és szerelemmel telve
kelnek át a szibériai sztyeppén
olthatatlan láng hajtja,
lelkét égeti, szétszakítja:
ez a remény.

Erdős Olga - Kékszakáll

A férfiről azt suttogták, hogy sötét titkai vannak, hogy veszélyes, de a nő nem hitt ebben. Hiszen ez a férfi nem is olyan rég ott állt előtte, és bár volt valami a szemében, amitől hűvös borzongás járta át, mégis azt kívánta, bárcsak közelebbről megismerhetné.

Ez a vágy hamarosan teljesült. A férfi is megkívánta, vonzotta a nőben rejlő mindent elsöprő életszeretet. Később a várába is elvitte, a nő pedig biztos volt abban, hogy ez a feltétlen bizalom jele. Lenyűgözte a kiismerhetetlen férfi és annak világa, ugyanakkor kicsit tartott is tőle.

Eleinte nem tűnt fel neki, hogy falat építenek maguk közé. Együtt közösen – a többiek miatt.

A nőben kérdések bujkáltak, amelyeket félt feltenni a férfinek, aki viszont szívesen hallgatott az érzéseiről. Úgy hitte, amit ad a nőnek, annak elégnek kell lenni ahhoz, hogy az elfogadja és szeresse.

Erdős Olga - Kalüpszó

Éleseszűnek, leleményesnek, hősnek és bajnoknak mondták, pedig csak egy férfi volt. Ahogy előtte állva én sem voltam Ogügié szigetének nimfája, sem Atlasz leánya, csak egy nő, akit az érzelmei irányítanak.

Néhány éve sodorta ide a tenger. Ma is emlékeszem arra a hajnalra.

A parton sétáltam, Héliosz felkelő korongja ibolyaszínűre festette a vizet. A napok óta bennem feszülő várakozás helyét az éjszakai vihar elmúltával békés nyugalom váltotta fel.

A lábaim egyből odavezettek, ahol ő feküdt. Még nem tért magához. Barna testét karcolások borították, és bőrére rászáradt a tenger homokja. Ennek ellenére is lenyűgözött erős karjának, izmos vádlijának látványa. Talán a csiklandozó napsugár ébresztette fel, talán az én pillantásom – sosem kérdeztem - , de amint ragyogó szemét rám emelte, valami ismeretlen borzongás futott át rajtam. Rajtam, aki istennő vagyok, és ebből kifolyólag örökéletű. Rajtam, akinek szépségével és termetével halandó nő nem vetekedhet.

Erdős Olga - Reggel

Úgy látom magam néha
akár egy moziban,
mikor peregnek a kockák:
a nő reggeli napsütésben
teát főz, kenyeret vág.
Ezerszer látott mozdulat,
ahogy a konyhapultnál állva
várja, hogy forrjon a víz,
és a háttérben zene szól:
Breakfast at Tiffany's
a Deep Blue Something-tól.

Erdős Olga - Borostyán

(haiku)

Örök-fogoly perc
őrzi utolsó röptöd
szitakötőszárny.

(2007-05-07)

Erdős Olga - Lassan kifolyik

Lassan kifolyik kezeim közül,
mint a víz, vagy egy marék homok, hiába szorítom, megfoghatatlan.

Néha alig moccan, csak halkan koccan, akár a kanál a tányér alján, majd szinte rohan -
utolérhetetlen.

Erdős Olga - A tizedik napon

Téged rejtett a múlt fanyar
szeder-íze, pipacsok lobogása,
cipőm sarkának minden koppanása
a csillagok alatt.
Benne voltál az egyszer volt
álmokban, a ki nem mondott
szavakban, az összes tétova
próbálkozásomban.

Erdős Olga - Jelek

Önmagába fordult
velünk a múlt,
s mi hagyjuk, hogy
árnycsíkon, avaron,
vörösen-feketén,

Erdős Olga - Valami vágyódás…

Valami vágyódás ez:

esőtől nedves, illatos föld,
hűvös hajnalon madárének,
csillogó, arany nárciszerdő.

Valami vágyódás ez:
buja-zöld fű közt illanó tél,

Erdős Olga - Januári hajnal

Lágy, puha sorokat
szeretnék rólunk írni
hóba süppedt lábnyomokat
a csendben, akár
január első hajnalán,
mikor a pelyhes utcán
hazafelé tartva csupán
ketten vagyunk.