lenne, a magasságos kegyelem kiáltása,
aki kő volna, aki az új Ádám lehetne,
aki a véremből eredne, s aki szomjunkat
halkabban ugyan, de feloldaná.
Ó, ha szeretlek, ezt üvöltöm a szeleknek,
bimbóba borítva az összes fáradt faágat
és virágba mind, serpa módjára
cipeli gyászom az összes fátyol,
mert genezis vagy a testemből.
De a szívem – átdöfve szeretettől -
arra vágyik, hogy élővé tisztuljon.
Emiatt adj hát egy törékeny fiút,
egy gyönyörű, szűz szőlőindát,
hogy összefonódjon törzsemmel, s te,
hatalmas szilfa, te, minden tiszta erő gazdag atyja,
arasd le boldog árnyékát fényeimnek.
(Fordította: Erdős Olga ©)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése