Nálad élesebbek a színek,
vakít a fehér és a kék.
Itt szélmalmok a szívek,
és a tengerben elveszik az ég.
Kúsznak fel a domboldalon,
a zsalugáteres házak.
Kereszt feszül a kupolákon,
én a mólónál várlak.
Ismerős lesz a kikötő este,
a tavernák fénye a vízen.
A poros, szűk utcák teste,
vérpiros virággal üzen.
A part bárkákat himbál,
az éjszaka magába szív.
Minden új szerelmet kínál,
és Zorba táncra hív.
A fárosz fénye nem integet
a vénnek, ki szamáron bandukol.
Mikor dereng a sok sziget,
a harang csak értünk szól.
Csakis ilyen lehet, érzem,
az első találkozás veled.
Hellén ősök arcát nézem,
és múlt-életből emlék ered.
(2004. 08. 10.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése