Alda Merini - Himnusz (Inno)

Ha ölembe és lelkembe raknád
a szerelem édességes magvát;
fent enyhe-hűs áramlat lenne az éter,
melytől könnyebb a lélegzetvétel.

Alda Merini - Valaha szerettelek (Una volta ti amavo)

Valaha szerettelek.

Mindig olyannak láttalak,

akár egy szerzetest:

csuhád csupa folt,

szandálod is szakadt.

Erdős Olga - Filmkockák

Akkor éjjel búcsúzásképp legszívesebben megcsókolta volna a férfit. Egyébként utálta a búcsúzkodást. Elmúlás szaga van olyankor a levegőnek és szomorúság ízű a szó.

Ezúttal nem volt az. Könnyed volt a világ és esőillat pergett alá a hatalmas fák leveleiről.

Furcsa, hogy egy-két nap alatt évtizedek múlnak el, teljesen eltűntetve, de legalábbis ködös fátyollal vonva be az emlékeket. Akár egy álom, talán meg sem történt az egész. Hiszen másképp tudná, hogy milyen színű a szeme. Kék? Szürke? Borostyánbarna? Esetleg zöld?

Nem tudta. Ugyanúgy, ahogy az arca részleteit sem sikerült felidéznie. Pedig gondolatban újra és újra végigpörgette az este történéseit, így próbálva előbbre jutni.

A sziluettje meg volt, a kézfeje is, ami egyszer – talán véletlen – az övéhez ért, a mosolya távolról, és egy mozdulat, amibe beleborzongott, ahogy eszébe jutott.

Erdős Olga - Ego

Egyedül akarok lenni magammal. 
Külvilág nélkül. 
Csak a sötétlila semmi és én.
Zsibbadtan lebegnék a térben, elfelejteném az időt, a szavakat.
Egysejtűként volna jó a teremtés kezdetén. 
Csak ösztönökkel – gondolatok nélkül sodródni, vagy épp megállni. 
Aztán osztódni. 

Erdős Olga - Világvándor(om)

Lépted vörös sivatag mindent belepő homok szele,
Arcod fjordok által ölelt öböl csillanó tele.

Illatod a végtelen óceán kéklőn sós hulláma,

Erdős Olga - Negatív bolygóállás

Amikor senkihez sincs türelmem,
Amikor hard rock zúg a fülemben.
Amikor körmöm a hátadba vájnám,
Amikor nem kérdezném: „fáj tán?”

Amikor mosoly nélkül, megvetően nézek,
Amikor mindezért elnézést sem kérek.

Erdős Olga - (h)óvárosi séta

szeretnék a téli Párizsba szökni Veled
vagy Prágába csak úgy kimondani a neved
ahol nem értenek és te sem értesz mást
ahol mindent feledve csókoljuk egymást
az utcán hideg-csípte arccal nevetnénk

Erdős Olga - A vadászó nő

Ősi ösztön újra éled,
elég, ha csak látlak téged.
Vágy zsongítja el a fejem:
meddig játszod még ezt velem?

Kívánsz, tudom, érzem rajtad.
Hány csókot ad vajon ajkad?
Hátrálsz egyet, óvatos vagy.
Erőd úgy is hamar elhagy.

Erdős Olga - Mese a páncélos lovagról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy páncélos lovag. Magas, megtermett ember volt, de hogy pontosan hogy nézett ki, azt senki sem tudta.

Minden lovagi torna állandó résztvevője, és gyakran nyertese ugyanis senkinek nem fedte fel az arcát. Hangja mély volt és megnyugtató, még a sisakrostély ellenére is.

Néhány éve került a királyságba. A semmiből jött és, ahogy kilétét, úgy tartózkodási helyét is titok fedte.

A tornákra Névtelen lovagként nevezett be, de soha nem a pénzjutalomért, hiszen nem egyszer mesélték, hogy az arannyal teli erszényt szétosztotta a szegények között.

A rejtélyes lovag lassan misztikus hőssé vált a nép körében. Így esett, hogy már a királyi udvarban is a magányos daliáról sugdolóztak. Kíváncsiak voltak a katonák, a cselédség, a kancellár, a király, de talán a legkíváncsibb mégis a király egyetlen lánya volt.

A királylány már néhány éve eladósorba került. Jöttek a kérők szép számmal, reménnyel telve, aztán el is mentek mérgelődve, vagy épp bánkódva, ki-ki vérmérséklete szerint. A királylány ugyanis egytől-egyig kikosarazta őket.

Furcsa, álmodozó teremtés volt, akit nem vonzottak a fényűző bálok, sem a csillogó ékszerek. Naphosszat toronyszobájában üldögélt, varrogatott, olvasott, vagy csak elmerengve állt kőerkélyén, és nézte, ahogy a Nap a hegyek mögött narancs palástjában nyugovóra tér.

Erdős Olga - Leírhatatlan

(egy francia lány válasza Gregory Lemarchal dalára)

« Écris l’histoire
Tout c’que tu voudras entre
Mes lignes
Ton territoire
Étendu si loin sur le mien
Écris l’histoire
Dans ma mémoire
Mais n’écris jamais la fin »

Ezért kellene órákat egyeztetni? Kilométereket mínuszolni? 

Ezért a tompa borzongásért? A hirtelen összerándulásért? A nedves, meleg zsibbadásért a lábam között? 

Azt hiszed, hiányzik még az alattam ziháló légzésed? 

Az én kezem rutinosabban siklik rajtam, mint a tiéd. 

Miért kellene, hogy izzadt tested lenyomata érződjön a bőrömön?

Elmúltál az agyamnak.

Erdős Olga - Hangulatok

Olykor pirosló csipkebogyó vagyok,
az új búza frissen sült kenyere,
(Benned mosolygós emlékeket hagyok)
gesztenyelevél sárguló tenyere.

Máskor hó súlya nyomja tűlevelű karom,
éhes őz rágta törzsem most is ugyanaz,
(Odúdba riaszt tőlem a fagyos hatalom)
zord szél tépte hajam fűzfaág-zuhatag.

Erdős Olga - Őszi töredék

Néha rám töröd emléked ajtaját.
Csak az ősz jött el – ámítom magam.
Ő idézi bennem hangod dallamát,
hulló levéllel némítva szavam.

Erdős Olga - Szükségletek

Falat kenyér - 
napok, hetek, hónapok
csak ennem adj -
többet nem akarhatok.

Egy korty ital - 
éjjelek és nappalok
csak innom adj -
különben szomjan halok.

Erdős Olga - Tavasz

(haiku)

Rügyektől terhes
ágak között rigófütty
trillája kúszik.

(2009-04-01)

Erdős Olga - Egy év után

Meghitt mindennapok percei
bújtatnak újra és újra hozzád,
ahogy puha érintésekké szelídült
egy év után a veled-élt valóság.
Egy futó simítás, egy csók a szádra,
elkísér jártunkban-keltünkben a lakásba.
Tegnap ünnep volt, és a múlt lepergett előttem:
láttalak, ahogy ernyőt tartasz fölém az esőben.

Erdős Olga - Ji-King

Lehet-e
kérdőjellé formálni a szorongást,
ős, kínai jelektől várni a csodát,
három érmével játszani a sorssal
 - fej vagy írás alapon,
többértelmű mondatokban
fellelni az egyetlen kiutat,

Erdős Olga - Megérkezés

Az áhítatos csendben ünnepélyesen koppantak léptei. Az elérhetetlen magasságban lévő gótikus ablak irányából egy hosszú fénynyaláb világította meg az utat, mutatva a helyes irányt.

Sötét volt bent, ahogy a súlyos kapu nyikorogva becsukódott mögötte, mégsem félt. 

Tudta, itt biztonságban van. A nyugalom lassan kúszott fel a lábszárán, és minden egyes lépésnél egyre feljebb haladt. 

Lassan feledésbe merült minden, ami a világhoz kötötte. Elenyészett a malom és a napsütötte, poros udvar, ahol katonásdit játszottak a gyerekek; a végtelen pipacsos mezők; az ábrándos szemű, szép jobbágylány mosolya; a csillogó páncélba öltözött lovasseregek. Elfolyt minden a múlt folyóján, ahogy a homokszemek folynak ki a nyitott tenyérből.

Két lépés és célba ér. 

Erdős Olga - Menekülés

Egyik percről a másikra tört rá a felismerés: eltévedt. 

Eddig nem érdekelte, hol jár, kikkel találkozik, csak ment előre mosolyogva, mert tudta, hogy egy másik mosoly mindig vigyáz rá.

De aztán valami történt, maga sem tudta igazán mi. Mint egy rossz álom, vagy egy gonosz pillantás. Megállt, körbenézett. Az épületek hatalmasra nőttek, és mintha közeledtek volna, egyre inkább fölétornyosultak. Félelem fogta el. Nem akarta, hogy a falak magukba zárják, mintegy megfojtva. Nem akart semmit, csak kikerülni innen, hiszen idejönni sem akart. A lábai vezették öntudatlanul, és most, hogy rátört a bizonytalanság megrémült.

Menekülni!

De merre? Hova? Hol vannak ilyenkor az emberek, miért tűnik úgy, mintha megszűnt volna a világ, mintha csak ő lenne és a gigantikusra nőtt házak?

Lehunyta a szemét egy pillanatra, próbált felidézni egy emléket, egy kapaszkodót, egy felé nyújtott kezet. 

Ornella Fiorini - Mint egy látomásban (Come in una visione)

Ilyennek láttalak:
a hajnal
világos fényében
a széles,
üres téren
aztán
megérkeztél

Ornella Fiorini - Lányomnak (A mia figlia)

Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,

hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést