az új búza frissen sült kenyere,
(Benned mosolygós emlékeket hagyok)
gesztenyelevél sárguló tenyere.
Máskor hó súlya nyomja tűlevelű karom,
éhes őz rágta törzsem most is ugyanaz,
(Odúdba riaszt tőlem a fagyos hatalom)
zord szél tépte hajam fűzfaág-zuhatag.
Aztán újra zsenge-zöld rügyekbe bomlok,
szerelmes pillantásom tulipán bimbó,
(Ha kitárod karod, öledbe omlok)
arany nárciszerdő, napfényben ringó.
De ha a barna szemű napraforgó rád nevet,
akkor téged imád a málna-illatú nyár,
(Nyugodtan vésd korhadt szívem fájába neved)
apró méhként liliomszirmom lila ködbe zár.
(2004-09-22)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése