(لا توجد نتائج بحث عن)
A karaván, amelyhez nem is olyan régen csatlakoztam, lassan
vánszorog a sivatagban. Az egész az Életre emlékeztet. Ott is, akár itt minden
olyan viszonylagos: az idő, a mozdulatok.
Ha visszagondolok, még egy éve sincs, hogy a datolyaligetek
árnyékában csodáltam szemed színét, most mégis a távoli múltba veszik a
mosolyod.
Egy év telt el, és én megjártam egymás után a Paradicsomot
és a Kétségek Birodalmát.
Nem kellene rád gondolnom, de megteszem. Ahogy a sólymot sem
tudom elzavarni, úgy száll vissza mindig az emléked. Csak rád nem tehettem
selyemzsinórt, és nem zárhattalak aranykalitkába.
Utamra bocsátottál, én pedig engedelmeskedtem.
Beálltam a sorba, nem nézve semerre. Mögöttem homokviharod,
előttem oázisod délibábja.
Tudom, egyik sem valóság, csupán a lépteim nyomát elfedő
sárga por és a kínzó napsütés igaz. És tudom, a holnap is eljön – nélküled.
Bárcsak elmerném dobni
a kulacsot! Mert víz nem olthatja szomjam.
Bárcsak ne fáznék a
csillagfényes éjszakában! Mert nincs tűz, ami meleget adna.
Bárcsak tudnám, hogy
te is őrzöd még azt az örökké bimbózó rózsát két tenyered közé rejtve! Mert én
a szívemben hordom, mint akkor, úgy most is.
Lemegy a Nap, a menet is megpihen.
Az ezüstösen ragyogó teleholdra nézek, majd a parazsakra, és
egy kicsit szorosabbra húzom magamon a köpenyem.
Aztán kiiszom az utolsó kortyot a kulacsból és a tűzbe
dobom. Nézem, ahogy belekapnak a lángok. Az orrom tele van a száraz bőr és a fa
égő szagával.
Hajnalban a karaván ismét útra kész. Senki nem hív, hát
maradok.
Belemarkolok a homokba és nézem, ahogy kifolyik az ujjaim
közül. Épp úgy, ahogy te siklottál ki a kezemből, könnyű fátyolként.
Dél körül lehet, érzem az arcomon – fáj a napsugarak
érintése, de hanyatt fekve tűröm. Alattam puha, sárgás föveny. Lágy takaró, ha
feltámad a szél. Felettem a Kék. Becsukom a szemem, a rózsára gondolok, a
valóság egyetlen bíbor virágára és rád.
Senki nem zavarhatja meg többé ezt a végtelen együttlétet.
Sem az alattomosan közelítő skorpió, sem a körülöttem vijjogó keselyűk…
Nagyon kínos módja az öngyilkosságnak. Megér ennyit az a szerelemnek nevezett délibáb? Biztosan vannak olyan időszakok, amikor hisszük, hogy igen. Ezek a legszívfacsaróbb történetek, mint pl Rómeó és Júlia, Tristan és Isolda. Mit jelent a cím?
VálaszTörlésAzt hiszem arabul, hogy "szeretlek". Egyébként nem ér meg ennyit a délibáb, de hiszem, hogy voltak/vannak/lesznek olyan romantikus őrültek, akik mindent feláldoznak egy érzésért, még az életüket is.
VálaszTörlés