Kétlaki vagyok.
Ezt érzem,
ha olasz lelkem
dúdol a dalban,
melyre öröktől fogva
emlékezem.
Ujjával
lágyan simít hajamba
a calabriai olajfa.
Tudom, Siena felett az ég
toszkánul mesél.
S csak néha fáj,
ha a Tirrén-tenger
felől déli szél
fúj és borzong a táj.
Vannak percek,
hogy egymásra találunk:
a Hortobágyon,
vagy a Tisza bal partján,
ahol Eger ősmagyar borát
őrzi vörösen hordó, pohár.
Ilyenkor szótlanul néz
a dupla tükörkép
- ő én vagyok, s én ő –
Umbriában és a Mecsekalján
most egyformán megállt az idő.
(2005-08-31/09-27)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése